Miért álmodozna egy piros folt a lábán

Emlékezés egy kutyaboltra és más megható dolgokra. A sínek mellett a pályaőr kappanjai keresték mindennapi gilisztájukat. A nap még a bokrok alján motoszkált, beleakadt az ágakba, mint egy ügyetlen széncinke. A disznóól mellett harmatosan piroslott a cseresznyefa, s túl a napraforgó kerítésen, hátuljával az égnek gömbölyödve, mint egy kucsmagomba boltozata, a bakter húga kapálta a gyomot. A gyomláló fehérnép felé pislogtam.

Folyóiratok

Széplábú, egészséges hölgynek látszott. Az ég felé gömbölyödve eltakarta a nap korongját, amely ekként sugárzó aureolával vette körül. Mögötte a hegyek, a szilfák s a kék mennybolt mozgásba hozták alvadó fehérjéimet. Olykor már öreg békának hittem magam, akiből kimúltak a szép kuruttyolások legjobb pikkelysömör gyógyítás értékelése pompás rugalmasságok, de most, hogy átcikkant tagjaimon a szülőföld galvánárama, kedélyem akkorákat rúgott, mint a legtökéletesebb békacomb.

Kiegyenesedett és a vetésből próbált kihüvelyezni.

Magyar közmondások nagyszótára | Digitális Tankönyvtár

Nekem egy szekér kéne. Otthagyta a kapát és elindult a tagból, hogy jobban szemügyre vegyen. Akkor roppantul egyetértünk. A szemem olyan simulékonyan szaladt végig a körvonalain, mint egy hullámvasút a maga völgyecskéin meg dombjain.

Egy olyan kellemes szőkeségre is szükségem volna, mint maga. Szobrot csinálnék róla.

Szinte hallatszott, hogyan csörög a vére. Úgy néztem rá, hogy minden elismerésem benne volt bélyeges nyugtaként a nevetésemben.

Észre is vette, hogy kötődöm vele, s haragja hangtalan macskatalpakon közeledett felém. Már láttam is villanó karmait.

Most leköp a kis macska, gondoltam. De meggondolta. A cókmókjukat, nem bánom, itt hagyhatják addig. Ő engem a pipám miatt Pipánszki Pipánnak nevezett, én őt Nagy Adófőnöknek, mert egyszer fellelkesedve a sűrű pénzek láttán, amelyek meglepő bőséggel hömpölyögtek be az adóhivatali főpénztáros ablakán, azt ajánlotta, hogy nyissunk mi is adóhivatalt.

Ő lesz a főnök. Erre aztán kicsattant az idegen fehérnép jókedve is. Hogy mibe kerül? Trandafir meg is jelent; fürge kuvasz volt, kíváncsian szimatolta orrával, hogy mi a baj. Ha a poggyászukat lerakják e disznóól mellé, ő majd vigyáz rájuk.

Eben gubát tserélni.

Az ilyen derék, lompos ebeknek sok a dolguk, magamról tudom. A pillantásával megemelgetett, mint gazdasszony a kokast, hogy van-e rajtam egyéb is mutatós tollúnál, aztán indult is már a sorompó felé, hogy visszaakassza a helyére. Amíg a fiam elment a harmadik bőröndért, gondoltam, nyélbe üthetem a modell kérdését is.

A sorompóhoz lépett és nagy ívben visszasétált vele az út túlsó oldalára. Láttam, a Nagy Adófőnök érdeklődve tanulmányozza a műveletet. A mezei ösvényen indultunk el. Ég vele, rokonszenves kucsmagomba - búcsúztam a hölgytől. Körülöttünk fiatal zabok zizegtek. Felszállt a föld szaga, kibontotta pruszlikját a messziség, mint dada, aki enni ád, és két csodálatos emlő, két gömbölyű hegy bomlott ki a pruszlikból. Jó darabot mentünk már.

A Nagy Adófőnök kíváncsi volt már a malomra. Felmásztunk egy dombra, és én megmutattam neki a malom kéményét.

Úgy vélte, hogy amit kéménynek nézek, az csak egy fehér tehén. Nem lát ő semmit. Attól van, magyaráztam, mert ő csak lépeget, de én úgy haladok, mint a nagyorrú ember a mesében. Hallott-e már róla? A nagyorrú ember orra ugyanis egy félórával mindig hamarább érkezett haza, mint a gazdája.

Lekanyarodtunk az útra s a szétváló cserjék között megláttuk a frissen meszelt kastélyt. Amikor már eleget raboltak, bárói rangra emelték őket, mondja a szép legenda. Olyan volt a zegzugos öreg építmény így frissen kimázolva, mint egy kacér, kövér dáma eldúlt törzse végén valami csuhaj kis kalappal. Ki lakhatik most a kimeszelt öreg dúcban - töprengtem útközben - s ki szeretheti ott olyan szenvedélyesen a cukorborsót? Végigfutottam a virágzó cukorborsó tagon, amely széles patakként áradt a kastély lábától az országút felé.

Széttekintettem, hátha ibolyaföldeket is látok. Mert amikor vagy másfél évtized előtt útra keltem innén, együgyű darumadár, mostoha idők jártak erre; az ereszek alatt soványan csörögtek a kukoricacsövek, a bocskorok talpán nagy likak tátongtak s az öreg, elhunyt báró is abból ette a pirított szalonnát rántottával, amit puskájával miért álmodozna egy piros folt a lábán.

Vadkereskedésnek dolgozott, a földeket meg bérbe adta. A kastélyon is miért álmodozna egy piros folt a lábán repesztettek a mostoha idők, készült éppen orra bukni az öreg bástya, amikor fölszedtem itt a sátorfámat.

Valaki azóta, úgy látszik, megkönyörült rajta, és kétoldalt mankót adott a hóna alá. Most peckesen tartotta magát, mint műlábon a kipedert rokkant. A Nagy Adófőnök azt szerette volna tisztázni, miért vannak még mindig ezek a kastélyok és mi történik bennük most, hogy már nem szabad rabolni.

Minthogy igazában magam sem tudtam, mire jók még ezek a kastélyok, azt feleltem, majd megtanulja a regényekből.

Erre aztán azt firtatta, miért írnak az emberek regényeket. Reménytelenül nyitottam szét a tenyeremet és reménytelenül csuktam össze.

Ki tudná megmondani? Egy nyaktekercs röpült fel az útszéli vackorfáról. Az árokban tyúkok kapirgáltak. Az úton barázdabillegető futott előttünk. A dűlőútról egy bivalyfogat döccent le az országúti vackorfák közé. Szép bivalyok voltak, a szemük sarkából nézegettek minket. A gazdájuk jó napot kívánt.

Jó napunk van - szólottam barátságosan. Persze csak úgy, ha elbírnak a bivalyai. Láttam, megsajnálta, hogy jó napot kívánt; hátra sem fordult többet, csak úgy jelezte a fejével, hogy felkapaszkodhatunk ugyan, de aki a más szekerére kívánkozik, az becsülje meg magát és a gazda bivalyait.

Elvinne, bólintott, ha volna még Felméri malom; de van már vagy tizennégy éve, hogy befogta a száját és nem zakatol többet. Cigarettát sodort, hátra sem fordult. S amikor elkészült a sodrással, hozzátette még: - Pedig szépen tudott okarinázni. Hát ez én voltam. A Nagy Főnök elismerőleg mosolygott. Hogy lám csak, milyen nemes jellem vagyok, sohasem dicsekedtem vele, hogy okarinázni is tudok. Beértünk a fürdőtelepre, s a zenepavilon gramofonja már javában bömbölte azt a zenei édességet, amit a műsor Waldteuffel-keringőnek szokott nevezni.

József Attila összes költeménye

Amíg távol voltam, patika nyílt a tornácos házban. A Grand Hotel színjében himbálóztak a japán papírlámpák, s ahogy rájuk pillantottam, az elmúlt évtized homályából hirtelen sírni kezdett egy orrhangú ukulele.

Nagy rakás nőt ölelgettem e tarka papírlámpák alatt, együtt röhögve a kaján hangszerrel azon, hogy hölgyeim milyen révületben, milyen kifordult lélekkel ropják a különböző mozdulatokat, szinte cukorrá kristályosodva a tangó édességében, miközben én az oldalbordáikat meg gerinccsigolyáikat próbálom megszámlálni. Az egyiket egyszer odaejtettem a virágágyak közé, mert mindegyre azon kuncogott, hogy én milyen énekelve kínálgattam a fürdőtelepen a csirkéimet.

• Hogyan kell kezelni a brt pikkelysömörrel
• Karácsony Benő: A megnyugvás ösvényein
• A VÁNDORLÓ EMBERRŐL

Kövér volt, s nagyot puffant a verbénák és floxok között. Mi tagadás, kissé röpke és fennhéjázó fickó voltam, s nagy igyekezetet fejtettem ki, hogy lehetőleg minden szabályt megsértsek. A tízparancsolatnak is, azt hiszem, minden paragrafusába beleütköztem. Egyszer például a szomszédunknak nemcsak a szolgálóját, de a marháját is megkívántam.

Szép szimentáli tehén volt, tizenhat litert adott le naponta. Mint többi polgártársaim, én is rászedtem másokat, s csak arra vigyáztam, hogy azokat az erkölcsi határmezsgyéket, amelyek a megengedhető gaztetteket a meg nem engedettektől oly szigorúan elválasztják, én se lépjem át.

Gályám iránytű és fenékmérő műszerek nélkül csatangolt a kalandok kék vizein; ide-oda köptek a hullámok, s én gondtalanul hortyogtam hajóm fedélzetén. Egyike voltam azoknak a szabad gézengúzoknak, akik nem tartották magukat semmiféle hajózási reglamához, s egy kis kalózkodástól sem riadtak vissza, ha a szelek járása és a mások balgasága mulatságosnak ígérte a kalandot. S a patikára az volt kiírva, hogy Constantin.

Az is Szilárd, mondtam én, de az állam nyelvén, s Szilárdból nyilván a patikaengedély miatt lett Constantin.

• Hányás után miért jelennek meg vörös foltok az arcon
• The Project Gutenberg eBook of Tinta by Dezső Kosztolányi
• Vajdasági Magyar Digitális Adattár

Közöltem vele, hogy ismertem egy Constantint, de az Bíborbanszületett Constantin volt. A patikus alighanem csak Zsakettbenszületett Constantin lesz. A záptojásszagú fürdőházon túl nemsokára kezdődött az alsó falu. Éspedig egy pékkel gélek és krémek pikkelysömörhöz kezdetét. Már pék is van errefelé? A Nagy Főnök azt kérdezte, süt-e perecet is. A jegyzőség tornácáról tökfejű ember hajolt ki, hogy megnézzen bennünket.

Éppen sört és disznóoldalast tízóraizott. Ismeretlenek voltunk, előhozta a látcsövét, és úgy vett bennünket célba. Nekünk meg azt mondta: - Ez már díjat nyert. Egy tolvajversenyen. Az alsó falun túl megint én kerültem szóba.